C R U E L
remegsz, mint egy magára hagyott (…)
nyárfalevél— nyögné nagyanyád, vagy egy őzsuta, aminek
szemében leginkább: könnyeket látni - - - semmint
szépelgő szavakat, hiszen CSAK remegsz, talán
félelemből - - - - - vagy mert megtörtek— bárcsak elfelejtenénk
a S Z A V A K A T minden emberi dolgot, mert - - -
ahogy állsz vagy ülsz, közben remeg a tested,
kívülről egy riadt, védtelen entitásnak hat, mert ez a mozzanat
ahogy testedben az idegek működésbe lépnek—
megmozdul a szád, rángatózik a szemed, a mellkasodat
fel-le mozgatja, akár a dagály a K Ö V E K E T
a tengerparton, végülis csak egy kő vagy, amit megformált
a természet, tovább rúgott egy sakál, majd kiköpött
szájából egy csuka és azt sem tudod, merre vagy,
addig remegsz, pattogsz, amíg el nem tűnsz—
mást nem L Á T O K az emberek arcán:
Remegj hát kicsi lény, remegj!